Hírek : Pilótáról Pilótára;2.rész |
Pilótáról Pilótára;2.rész
BMW Press 2007.11.26. 16:58
Mint ígértük,a következő alanyunk nem más lesz,mint a liga egyik testvérpárjának idősebbik tagja.Szóval Gondyról szólunk most egy két szót.
Nos,igen,Gondy.Ha ránézünk a tabellára,láthatjuk,hogy még ő sem szerzett pontot.Ám ezzel nincs egyedül.Igaz az is,hogy túl sok esélyt azért nem adott magának,hogy feliratkozzon a pontszerzők listájára.Épp dupla annyi futamon indult mint Rexaly.Vagyis egészen pontosan kettőn.
Először Kanadában állt rajthoz és a kvalon a 12.pozíciót szerezte meg.Épp Rexaly mögül indulhatott.Meg kell jegyezni,hogy olyan neveket előzött meg mint Freedom,Skynet illetve Skyline(aki akkor még a csapattársa volt).Aztán hamar vége szakadt a futamának.A rajtból viszonylag jól jött ki,talán pár helyet is előre tudott ugrani.Azonban az első sikán után érthetetlen hibát követett el.Szinte teljes gázzal belerongyolt a gumifalba,ráadásul Addit is majdnem magával sodorta.Itt nagyjából véget is ért első F1CHL-es megmérettetése.
Aztán az USA nagydíjon nem láthattuk.
Második és egyben utolsó fellépésére Franciaországban került sor.Itt még a pontszerzés is elérhetőnek tűnt,hiszen a futamon mindössze 10-en álltak rajthoz.Ráadásul Addi de Angelist a balszerencse is sújtotta,így ő is kiszállt a futamból.Tehát már csak kilencen maradtak a pályán.Gondy az egész futamon nagy harcot vívott a McLaren-istálló pilótájával BigFerivel.Bár ez a csata nem a szépségéért fog bevonulni az F1CHL évkönyveibe,hiszen hol BigFeri,hol Gondy hibázott.A küzdelemből végülis a tapasztaltabb,és talán némileg esélyesebbnek is mondható BigFeri került ki győztesen,megszerezvén ezzel a 8.helyet és a vele járó 1 pontocskát.
Itt Gondy pályafutása véget is ért.Bár néhány teszten még fel-fel tűnt,futamon többet már nem láthattuk.Hogy mi lett vele,nagy kérdés,talán Gatti majd elárulja.
Legközelebb-ki lehet találni-Kovival(az év pornófilm rendezője cím nyertesével) fogunk foglalkozni.
|